Details

 2012. Eljött az idő

Category:

Nemzetünk kincsei

Tags:

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

5 hozzászólás

  • NTK Horváth Sándor 4 évvel ago

    Meghajlok, Kati néni hazaszeretetét kifejező jelleme előtt. Isten áldja bátor szellemét! Egy verssel tisztelgek előtte.

    A SZER ETET

    A Magyar Áldás:
    Lelkünk kincseit tárja
    A világ elé –

    Bezárul a kör:
    Megnyílt a teremtő út
    Ég és Föld között –

    A belső úton
    Angyali szárny suhog már –
    Lelkünk tarlóján.

    Tudd: elnyomatást
    Humorral szétnyűni jobb,
    Mint bele halni!

    “A világ tükör,
    arc-kifejezésünket
    vetíti vissza.”

    Soha ne feledd:
    a szer etet, de a gyűl
    ölet szertelen:

    Ergo, megöli Istent
    S helyébe lép Lucifer

    • NTK Horváth Sándor 4 évvel ago

      CSÍKSOMLYÓI ÁLDÁS

      Kérünk, Teremtő, Boldog Anyánk:
      Hallgasd meg, szerelmes imánk!
      A Föld, a Nap, a Hold, s az Ég,
      Köszönti a fény hun ünnepét,
      Hegy-völgyeid, fenyveseid,
      Egyetlen dalban zengve zengik,
      Dicsértessél Öreg Isten
      Piros Pünkösd királyt váró,
      Anahita szerelemmel!

      Szívemből kiáltok: Istenem!
      Hozzád száll szomjazó lelkem!
      Édes hazánk védelmezőit,
      Nimrud apánk gyermekeit,
      Áld meg, hittel-kegyelemmel,
      Karacsúnyi fényességes,
      Szabadsággal-szerelemmel!

      Te megtartottál Öreg Isten,
      Búcsújáró ünnepekkel!

      Most Hunor-Magor reménységgel,
      Székely-magyar híveiddel,
      Áldást mondunk: Isten-Isten!
      Csíksomlyói Pünkösd-város,
      Szentkoronás Turul Álmos,
      Nimrudhoz hű verseinkkel
      Fohászkodunk: gyermekeid:
      Dicsértessél Öreg Isten,
      Imádságos Édesanyánk,
      Boldogasszony ÉDESÜNKKEL!

      • NTK Horváth Sándor 4 évvel ago

        CSÍKSOMLYÓI ÁLDÁS

        Kérünk, Teremtő, Boldog Anyánk:
        Hallgasd meg, szerelmes imánk!
        A Föld, a Nap, a Hold, s az Ég,
        Köszönti a fény hun ünnepét,
        Hegy-völgyeid, fenyveseid,
        Egyetlen dalban zengve zengik,
        Dicsértessél Öreg Isten
        Piros Pünkösd királyt váró,
        Anahita szerelemmel!

        Szívemből kiáltok: Istenem!
        Hozzád száll szomjazó lelkem!
        Édes hazánk védelmezőit,
        Nimrud apánk gyermekeit,
        Áld meg, hittel-kegyelemmel,
        Karacsúnyi fényességes,
        Szabadsággal-szerelemmel!

        Te megtartottál Öreg Isten,
        Búcsújáró ünnepekkel!

        Most Hunor-Magor reménységgel,
        Székely-magyar híveiddel,
        Áldást mondunk: Isten-Isten!
        Csíksomlyói Pünkösd-város,
        Szentkoronás Turul Álmos,
        Nimrudhoz hű verseinkkel
        Fohászkodunk: gyermekeid:
        Dícsértessél Öreg Isten,
        Imádságos Édesanyánk,
        Boldogasszony ÉDESÜNKKEL!

        MELEGVIZEK BIRODALMA
        Az aranykor nyitánya

        Mottó: Kibírtak mindent és mentek tovább –
        Akkor is, ha már nem volt több remény –
        Nem volt már más, csak a magyar csodák.

        A Nimrudi szépidőkben,
        Pannon Éden volt egykor ott, –
        Ahol, Európa legelső, ős népe,
        A Kárpát hazában lakhatott,
        És a nyelve: Székely-magyar volt.

        Erre vall, a sok-sok Magura,
        Az erdélyi pallag-kultúra,
        Megannyi, teremtő, nyelvi csoda,
        Bosznia, a Nap-piramisa,
        És a Kárpátok koszorúja.

        Az Aranykor kapujában,
        Már ember uralkodott a tájban,
        Kit megjelölt a gravetti gén, –
        Szeleta barlang szülötteként –
        A homogenézis lépcsőzetén,
        Megnyílt a teremtés spektruma,
        És Öreg Isten inkubátorában,
        Megszületett az első, emberfia:
        A Pannon Éden lakója –

        És még el se indult az óra,
        Ötezer évig, Aurignaciban –
        Ahogy meséli az arvisura,
        Mikor a szkíták útra keltek,
        És más népek, felmenői lettek.

        Az Igaz-szólás történetén?
        A Júdásnapi szószátyárok
        Hiába is gúnyolódnak, –
        Egyre csak gazdagodik a kép –
        Mit az isteni igazság tár elénk –
        A genetika tanúskodhat,
        És a markerek nem hazudnak, –
        Hiába a hamis hallgatás,
        Kölcsön vett, ádámi, legendák,
        Delelőn jár a valóság!
        Az idő megvallja titkait,
        Elűzve Lucifer árnyait, –
        Mindent elsöpör az igazság,
        És fejet hajt a pénzvilág –
        A mammonita, csődöt mondott,
        Hiába mondja, Isten halott:
        “Mesevilágról” szóltak a táltosok, –
        A kínai, és Magyar Krónikák –
        Fény világítja át az éjszakát,
        Ünnepeljük hát, Est-hajnal csillagát,
        S énekeljük, aranykor, Magyar himnuszát!

        Kórus:
        Nimrud volt az első király, –
        Míg rózsa lesz, és napvilág,
        Látod ragyogni az égen,
        Nimrud, est-hajnal csillagát.
        Dicsőség a Fényhozóknak!
        Kik a Földért harcba szálltak,
        Öreg Isten inkubátorában,
        Embert adtak az új világnak!
        Pannónia Édene volt,
        A Melegvizek Birodalma:
        Európa, legelső, ős népe
        A Kárpát hazában lakott –
        A Pannon tenger partjain,
        Ahol termőre fordultak a pallagok,
        Boldogan éltek és haltak,
        Hunor-magor Nimrud manicheusok,
        Pilisi és táltos mágusok, –
        És a nyelvük: székely-magyar volt.
        ***

        A SZÓFEJTÉS MAGYAR TITKA
        “Nyilas Íjász: Abu Hun, a Szfinx apa”?

        Ő az a számos? Ki az ég nedűjét
        Megkeveri, és tölti poharába?
        Íme, a Rébusz – a Titkok rózsája,
        Hieroglif idiómák talánya.
        Szójelek, ige-szülte szövevénye,
        Ízisz és Hórusz égi mágiája:
        A szellem, Ég-föld közötti csodája:
        A megidézett halhatatlan ige,
        A töménytelen ősnyelv költészete.
        Hajlékony kulcsával nyílik meg a kép,
        Mit a kartus karma magyarul mesélt.
        Íme, a múmia, mint asztrál-halott,
        Piramisokat rakott, s máig hatott,
        A kristályragyogású ősi szellem:
        Megfejthető ankhkal, s rovásjegyekkel –
        A nyelv-, mint velünk élő történelem,
        Mit a világ első népe alkotott –

        Ki az a számos, ki az ég nedűjét
        Megkeveri és tölti poharába?
        Ki az ezerarcú NEM? – a jó Atya,
        Aki hajtja – zúgatva a szeleket?
        Ő az élő kereszt és a goj lába –
        Azonos az idő, örök Urával,
        Aki fiaival jött erdélyi Hunniába.
        Mag Nimrud – Ataízisz unokája –
        Te mondd meg Íjász: Magyar-hun jó Atya!
        Ki volt az Úr, messze nyilazó szava?
        Kör kereszt, vérző ló, pártus napfia, –
        Csámborgó, perelő, szkíta úrfia?
        Ki az a számos? Ki az ég nedűjét
        Szüreteli, és csak tölti magába?
        Ki az ég titkait, feledve issza,
        S a kétnemű világ pöreit vívja –
        A honi íjász nilusi írnoka?
        Avariszi sírok őrző gondnoka,
        Pereli hősi legendáját vissza?
        A két világ ura, – mindenki tudja –
        Avar aranybika, a napba hullott,
        Égi gulya kanja – és suhog-suhog
        A magyarrá vált király – élő kardja!
        Áll imaszékén Magyarszék táltosa,
        Hiero Sólyma főpapja prédikál,
        Körötte kiégett romokban áll
        Szkítapolisz, Ataízisz városa –
        Itt élt Atilla, az Isten ostora,
        Igen, Ő, a Kárpátok Géniusza, –
        Úreusz kígyó Szkítia homlokán,
        A világbíró ügyelő karakán –
        Tán a legnagyobb király, Nimrud után –

        Ma már, ki tudja, kinek volt rokona?
        Innanna: Szemúr és Káld Istenanyja?
        S a nádi hunok Atyja: Isten magja?
        Csak a szent szél zizeg öröktől fogva –
        A Turull, s az Aranyoroszlán napja
        Véste vonását a rejtélyes arcra?
        Emberfia, talán, nem tudta soha,
        Hol volt Nimrud király égi otthona?
        Az őskori ég legfénylőbb csillaga –
        Este indult és hajnalban tért haza –
        Isteni fejéke, a Szentkorona,
        Lába alatt a vizek birodalma –
        Ő ama Király, ki az ég nedűjét
        Megkeveri és tölti poharába –
        A teremtés, örök világossága –
        Minden hunor-magorok, Atyjaura,
        Egyiptom, s Babilon aranypárduca –
        Arvisura, a szellem ősvilága, –
        Nimrud, a Teremtés első királya!

        • NTK Horváth Sándor 4 évvel ago

          A SZÓFEJTÉS MAGYAR TITKA
          “Nyilas Íjász: Abu Hun, a Szfinx apa”?

          Ő az a számos? Ki az ég nedűjét
          Megkeveri, és tölti poharába?
          Íme, a Rébusz – a Titkok rózsája,
          Hieroglif idiómák talánya.
          Szójelek, ige-szülte szövevénye,
          Ízisz és Hórusz égi mágiája:
          A szellem, Ég-föld közötti csodája:
          A megidézett halhatatlan ige,
          A töménytelen ősnyelv költészete.
          Hajlékony kulcsával nyílik meg a kép,
          Mit a kartus karma magyarul mesélt.
          Íme, a múmia, mint asztrál-halott,
          Piramisokat rakott, s máig hatott,
          A kristályragyogású ősi szellem:
          Megfejthető ankhkal, s rovásjegyekkel –
          A nyelv-, mint velünk élő történelem,
          Mit a világ első népe alkotott –

          Ki az a számos, ki az ég nedűjét
          Megkeveri és tölti poharába?
          Ki az ezerarcú NEM? – a jó Atya,
          Aki hajtja – zúgatva a szeleket?
          Ő az élő kereszt és a goj lába –
          Azonos az idő, örök Urával,
          Aki fiaival jött erdélyi Hunniába.
          Mag Nimrud – Ataízisz unokája –
          Te mondd meg Íjász: Magyar-hun jó Atya!
          Ki volt az Úr, messze nyilazó szava?
          Kör kereszt, vérző ló, pártus napfia, –
          Csámborgó, perelő, szkíta úrfia?
          Ki az a számos? Ki az ég nedűjét
          Szüreteli, és csak tölti magába?
          Ki az ég titkait, feledve issza,
          S a kétnemű világ pöreit vívja –
          A honi íjász nilusi írnoka?
          Avariszi sírok őrző gondnoka,
          Pereli hősi legendáját vissza?
          A két világ ura, – mindenki tudja –
          Avar aranybika, a napba hullott,
          Égi gulya kanja – és suhog-suhog
          A magyarrá vált király – élő kardja!
          Áll imaszékén Magyarszék táltosa,
          Hiero Solyma főpapja prédikál,
          Körötte kiégett romokban áll
          Szkítapolisz, Ataízisz városa –
          Itt élt Atilla, az Isten ostora,
          Igen, Ő, a Kárpátok Géniusza, –
          Ureusz kígyó Szkitia homlokán,
          A világbíró ügyelő karakán –
          Tán a legnagyobb király, Nimrud után –

          Ma már, ki tudja, kinek volt rokona?
          Innanna: Szemúr és Káld Isten-anyja?
          S a nádi hunok Atyja: Isten magja?
          Csak a szent szél zizeg öröktől fogva –
          A Turul, s az Aranyoroszlán napja
          Véste vonását a rejtélyes arcra?
          Emberfia, talán, nem tudta soha,
          Hol volt Nimrud király égi otthona?
          Az őskori ég legfénylőbb csillaga –
          Este indult és hajnalban tért haza –
          Isteni fejéke, a Szentkorona,
          Lába alatt a vizek birodalma –
          Ő ama Király, ki az ég nedűjét
          Megkeveri és tölti poharába –
          A teremtés, örök világossága –
          Minden hunor-magorok, Atyja-ura,
          Egyiptom, s Babilon aranypárduca –
          Arvisura, a szellem ősvilága, –
          Nimrud, a Teremtés első királya!