A mi országunk a Szent Korona Országa

Örömmel hallgatom az előadást, amely hivatkozik Németi István egyiptomi régészeti kutatásaira, amely során a Nagy Piramis mellett lévő kápolnában rátalált a szfinx jel HUN megfejtésére, ergo a Szfinx valódi neve: Hun. Ezek a hieroglifák megtalálhatók a Britisch Múzeumban, ám hallgat a tudományos világ.
Verset írtam a magyar-egyiptomi kulturális rokonságról, íme:

A SZÓFEJTÉS MAGYAR TITKA
“Nyilas Íjász: Abu Hun, a Szfinx apa”?

Ő az a számos? Ki az ég nedűjét
Megkeveri, és tölti poharába?
Íme, a Rébusz – a Titkok rózsája,
Hieroglif idiómák talánya.
Szójelek, ige-szülte szövevénye,
Ízisz és Hórusz égi mágiája:
A szellem, Ég-föld közötti csodája:
A megidézett halhatatlan ige,
A töménytelen ősnyelv költészete.
Hajlékony kulcsával nyílik meg a kép,
Mit a kartus karma magyarul mesélt.
Íme, a múmia, mint asztrál-halott,
Piramisokat rakott, s máig hatott,
A kristályragyogású ősi szellem:
Megfejthető ankhkal, s rovásjegyekkel –
A nyelv-, mint velünk élő történelem,
Mit a világ első népe alkotott –

Ki az a számos, ki az ég nedűjét
Megkeveri és tölti poharába?
Ki az ezerarcú NEM? – a jó Atya,
Aki hajtja – zúgatva a szeleket?
Ő az élő kereszt és a goj lába –
Azonos az idő, örök Urával,
Aki fiaival jött erdélyi Hunniába.
Mag Nimrud – Ataízisz unokája –
Te mondd meg Íjász: Magyar-hun jó Atya!
Ki volt az Úr, messze nyilazó szava?
Kör kereszt, vérző ló, pártus napfia, –
Csámborgó, perelő, szkíta úrfia?
Ki az a számos? Ki az ég nedűjét
Szüreteli, és csak tölti magába?
Ki az ég titkait, feledve issza,
S a kétnemű világ pöreit vívja –
A honi íjász Nilusi írnoka?
Avariszi sírok őrző gondnoka,
Pereli hősi legendáját vissza?
A két világ ura, – mindenki tudja –
Avar aranybika, a napba hullott,
Égi gulya kanja – és suhog-suhog
A magyarrá vált király – élő kardja!
Áll imaszékén Magyarszék táltosa,
Hiero Solyma főpapja prédikál,
Körötte kiégett romokban áll
Szkítapolisz, Ataízisz városa –
Itt élt Atilla, az Isten ostora,
Igen, Ő, a Kárpátok Géniusza, –
Ureusz kígyó Szkitia homlokán,
A világbíró ügyelő karakán –
Tán a legnagyobb király, Nimrud után –

Ma már, ki tudja, kinek volt rokona?
Innanna: Szemúr és Káld Isten-anyja?
S a nádi hunok Atyja: Isten magja?
Csak a szent szél zizeg öröktől fogva –
A Turull, s az Aranyoroszlán napja
Véste vonását a rejtélyes arcra?
Emberfia, talán, nem tudta soha,
Hol volt Nimrud király égi otthona?
Az ókori ég legfénylőbb csillaga –
Este indult és hajnalban tért haza –
Isteni fejéke, a Szentkorona,
Lába alatt a vizek birodalma –
Ő ama Király, ki az ég nedűjét
Megkeveri és tölti poharába –
A teremtés, örök világossága –
Minden hunor-magorok, Atyjaura,
Egyiptom, s Babilon aranypárduca –
Arvisura, a szellem ősvilága, –
Nimrud, a Teremtés első királya!