Az európai választások transznacionálisak lesznek! Éljen a posztdemokrácia!

A képviselők megszavazták a transznacionális listák elvét a következő európai parlamenti választásokra vonatkozóan.

Ez egy újabb lépés volt a posztdemokratikus társadalom megvalósításához (ez az elnevezése, hogy ne legyen túl sokkoló).

Hála a François Mitterrand-nak (Maastrichti Szerződés), Nicolas Sarkozy-nek (Lisszaboni Szerződés) és az egész francia politikai osztálynak a nép egyáltalán nem dönthet semmiről, bár joga lesz szavazni.

A népekre rákényszerített menetrendet egyszer s mindenkorra lefektették a szerződés szövegében.

Emellett a hagyományos nemzeti intézmények (kormányok, parlamentek) hatáskörét a sui generis intézményekhez ruházták át, amelyek viszont megmondják a kormányoknak, hogy mit tegyenek.

Kormányok, amelyek megoszthatják előjogaikat magánszervezetekkel, velük kötött egyszerű szerződés révén (a McKinsey nemrégiben és holnap, miért ne a „Davosi Fórum” vagy bármely másik, amely összehozza a pénzügyi, ipari, kereskedelmi és médiaérdekek képviselőit…).

Amit pedig tenni kell, az (az „európai” szervek döntései): működőképessé tenni egy olyan rendszert, amelyben a tőke, az áruk és az emberek szabadon keringenek egy hatalmas területen (amerikai szuverenitás alatt).

Ebben a rendszerben a nemzeti intézmények arra használhatják a fennmaradó jogkörüket, hogy deregulálják azt, ami korábban szabályozás alá tartozott: munkajog, közszolgálati jog – és a köztisztviselőket ugyanúgy alkalmazottként kezelik, mint mindenki mást (lásd ebben az összefüggésben a testület reformjait). nagykövetek és prefektusok, valamint az ENA megszüntetése).  

Általában az üzleti életet népszerűsítik, függetlenül a nemzeti érdekektől (pl. az Alstom eladása)

De természetesen ennek az új társadalomnak a működése szempontjából a választások megőrzik hasznosságuk egy részét. Igaz, sokan rájöttek, hogy a szavazólap használata „viccé” vált: magas a tartózkodás és az üres vagy érvénytelen szavazatok aránya; Javaslatok a megválasztott képviselő félidős kötelező mandátumára/felmentésére, állampolgári kezdeményezésű népszavazásra, a választás sorshúzással történő helyettesítésére stb.

De a legtöbb polgár még mindig hisz az egyenletben: választás = (elkerülhetetlenül) demokrácia. Főleg azok, akik nem olvasták el a fenti szerződéseket. Azok a polgárok, akik nem vették észre, hogy ezek a szövegek megfosztották őket a politika befolyásolásának lehetőségétől. Azok a polgárok, vagy inkább „alanyok”, akiket a tudatlanság gyakorlatában egy ügyes propaganda segít, amely elhiteti velük, hogy az a gondolat, hogy Európában a jelenlegitől eltérő szabályok szerint éljenek, intellektuális szörnyűség (vö. a „legfontosabb” elnökjelöltek).

Az „európai” listák bevezetése tehát lehetővé teszi a „választó” és a „választott” további elválasztását. Még az európai parlamenti választások nemzeti listáinál sem volt nyilvánvaló, hogyan lehet „fizikai” vagy egyéb kapcsolat a polgár és néhány tucat ember között, akiknek a Szerződések által előírt munkát kellett volna elvégezniük (egyesek közülük volt „munkájuk” a politikában, mielőtt újra képviselők vagy miniszterek lettek volna).

Az „európai” listákon a franciákat olyan franciák „képviselik”, akiket nem ismernek, németek, lengyelek vagy más pártvezetők által kinevezett politikusok, akik, ha úgy tetszik, még kevésbé ismerik őket.

Ez a „képviselet” fogalmának teljes tagadása lesz, de azok a szereplők, akik nem kritizálható, megváltoztathatatlan politikát valósítanak meg, olyan legitimációt élveznek, amely csak látszat, de mégis működik.

Olyan rendszer jön létre, amely már nem a népé, ahol a képviselők nem a népért dolgoznak.