Betöltés...

A Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy senkit sem lehet az oltásra kényszeríteni és hogy az oltási mandátumok nem indokoltak. A kormánynak most azt kell bizonyítania, hogy az oltatlanok nagyobb kockázatot jelentenek, illetve hogy ők azok, akik megfertőzik az oltottakat és ezzel jelentősen veszélyeztetik azokat. Az oltott-oltatlan közötti összefüggésekre is bizonyítékot kért a bíróság.

2022 március 21-én a német Bundestag egészségügyi bizottságában a kötelező védőoltásokról volt szó. Ebből az alkalomból a „Kritikus bírák és ügyészek hálózata*” (KriSta/”Netzwerk kritische Richter und Staatsanwälte”) nyilatkozatot adott ki, melyben kijelentik, hogy a COVID-19 vakcinával tervezett kötelező védőoltás összeegyeztethetetlen az Alaptörvénnyel és a kötelező erejű nemzetközi joggal. Ez vonatkozik az általános kötelező védőoltásra, valamint