Egy raj rendőr rátöri az ajtót egy békés családra és elveszi a gyermeküket. Azok a hulladékok, akik ebben a piszkos munkában részt vettek megérdemelnék, hogy mindannyian elveszítsék a gyermeküket. De ami késik nem múlik, a karma már fogja őket jó szorosan.
Ezt előtte le kellett volna papírozni a UCC rendszerében mert ezek a megszüntetett cégek nevében csak a JOGI FIKCIÓ – val állhattak volna kapcsolatban,az élő lélekkel rendelkező emberekkel nem, de ez az amit le kellett volna papírozni… Az emberrablás BTK 190 2-8 év, a kényszeríés BTK 195 éves szab.vesztés, mindenképpen felmerül ebben az esetben is hiszen jogalap hiányában minden lépésük törvénytelen volt mivel jogilag törvényes úton megszüntetett hatóságok, cégek nevében léptek fel, olyan törvényekre hivatkozva amik már nincsenek érvényben!
A felvetés és a megvalósítás elengedhetetlen. A digitalizmus szervezetünkkel nem kompatibilis, rossz kezekben végzetes fegyver. A bécsi orvosi kamara sárga…
A politikai párt cégben nem lehet, így a Hungary Zrt.-ben 2004 óta sem ! Az alkotmányos államban lehet pártrendszer, ahola…
Remelem mostantol sikeres lesz a vallalkozasa. Minden jot kivanok ennek a gazdanak!!!
Varga Sándor, Organikus farm
2020-ig evente jartunk Europaba es altalaban 1-2 honapot toltottunk Magyarorszagon. A convid-korszakban nem tudtunk utazni, de tavaly mar igen. Az…
2 hozzászólás
messzetekinő kém
2 évEgy raj rendőr rátöri az ajtót egy békés családra és elveszi a gyermeküket. Azok a hulladékok, akik ebben a piszkos munkában részt vettek megérdemelnék, hogy mindannyian elveszítsék a gyermeküket. De ami késik nem múlik, a karma már fogja őket jó szorosan.
mutass többet mutass kevesebbetA rabszolgarendszer vége
2 évEzt előtte le kellett volna papírozni a UCC rendszerében mert ezek a megszüntetett cégek nevében csak a JOGI FIKCIÓ – val állhattak volna kapcsolatban,az élő lélekkel rendelkező emberekkel nem, de ez az amit le kellett volna papírozni… Az emberrablás BTK 190 2-8 év, a kényszeríés BTK 195 éves szab.vesztés, mindenképpen felmerül ebben az esetben is hiszen jogalap hiányában minden lépésük törvénytelen volt mivel jogilag törvényes úton megszüntetett hatóságok, cégek nevében léptek fel, olyan törvényekre hivatkozva amik már nincsenek érvényben!
mutass többet mutass kevesebbet