10 Végezetre, atyámfiai, legyetek erõsek az Úrban, és az õ hatalmas erejében.
11 Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.
12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
13 Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.
14 Álljatok hát elõ, körül övezvén derekatokat igazlelkûséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába,
15 És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével;
16 Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;
17 Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde:
18 Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden idõben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,
19 Én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ösmertessem meg az evangyéliom titkát,
20 A melyért követséget viselek lánczok között; hogy bátran szóljak arról, a miképen kell szólanom.
Ezt Értsétek meg legyetek szívesek,hogy minél kevesebb legyen a mellécsapás!
Tisztelettel!
13 És nem, miként Mózes, [a ki] leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét.
14 De megtompultak az õ elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tûnik el;
15 Sõt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az õ szívökre.
16 Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.
17 Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.
18 Mi pedig az Úrnak dicsõségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsõségrõl dicsõségre, úgy mint az Úrnak Lelkétõl.
4 Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, a mint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el;
2 Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten elõtt.
Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak, ímé azt mívelem, hogy azok eljőjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged. Jelenések 3:9
»Jól ismerem szenvedésedet és szegénységedet — bár valójában gazdag vagy! Tudom, hogy milyen gonosz dolgokat mondtak rólad azok, akik zsidóknak tartják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.
A jelenések könyve 2:9
A felvetés és a megvalósítás elengedhetetlen. A digitalizmus szervezetünkkel nem kompatibilis, rossz kezekben végzetes fegyver. A bécsi orvosi kamara sárga…
A politikai párt cégben nem lehet, így a Hungary Zrt.-ben 2004 óta sem ! Az alkotmányos államban lehet pártrendszer, ahola…
Remelem mostantol sikeres lesz a vallalkozasa. Minden jot kivanok ennek a gazdanak!!!
Varga Sándor, Organikus farm
2020-ig evente jartunk Europaba es altalaban 1-2 honapot toltottunk Magyarorszagon. A convid-korszakban nem tudtunk utazni, de tavaly mar igen. Az…
B.A.
1 hét10 Végezetre, atyámfiai, legyetek erõsek az Úrban, és az õ hatalmas erejében.
11 Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.
12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
13 Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.
14 Álljatok hát elõ, körül övezvén derekatokat igazlelkûséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába,
15 És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével;
16 Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;
17 Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde:
18 Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden idõben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,
19 Én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ösmertessem meg az evangyéliom titkát,
20 A melyért követséget viselek lánczok között; hogy bátran szóljak arról, a miképen kell szólanom.
mutass többet mutass kevesebbetEzt Értsétek meg legyetek szívesek,hogy minél kevesebb legyen a mellécsapás!
Tisztelettel!
B.A.
1 hét13 És nem, miként Mózes, [a ki] leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét.
14 De megtompultak az õ elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tûnik el;
15 Sõt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az õ szívökre.
16 Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.
17 Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.
18 Mi pedig az Úrnak dicsõségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsõségrõl dicsõségre, úgy mint az Úrnak Lelkétõl.
4 Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, a mint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el;
2 Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten elõtt.
mutass többet mutass kevesebbetB.A.
4 napÍmé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak, ímé azt mívelem, hogy azok eljőjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged. Jelenések 3:9
mutass többet mutass kevesebbet»Jól ismerem szenvedésedet és szegénységedet — bár valójában gazdag vagy! Tudom, hogy milyen gonosz dolgokat mondtak rólad azok, akik zsidóknak tartják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.
A jelenések könyve 2:9
Szólj hozzá elsőként