A Magyar Péter által mozgósítottak nem érintették egy másik pártot úgy, hogy csökkent vona a tagjainak száma. A több százezer tüntető, egyetértő lehet, hogy a FIDESZ-ből vállt ki. Ez jó hír. Rossz, hogy a megosztás tovább gyengíti az igaz célért közdő erőt ! Tehát az összefogást meg kell érteni, aztán az egységben az erő felismerése vezeti sikerre a célt, Függ, egy célért küzdeni, mert az elején küzdeni kell az eredményért, az elismerésért. Szép példa lesz, melyhez én is eredményt, sikert kívánok djátok vissza a fiktív személyi igazolvány okiratotokat, mert az hamis okirat, másrészt nem embernek való.
Szendi István
2 évA Magyar Péter által mozgósítottak nem érintették egy másik pártot úgy, hogy csökkent vona a tagjainak száma. A több százezer tüntető, egyetértő lehet, hogy a FIDESZ-ből vállt ki. Ez jó hír. Rossz, hogy a megosztás tovább gyengíti az igaz célért közdő erőt ! Tehát az összefogást meg kell érteni, aztán az egységben az erő felismerése vezeti sikerre a célt, Függ, egy célért küzdeni, mert az elején küzdeni kell az eredményért, az elismerésért. Szép példa lesz, melyhez én is eredményt, sikert kívánok djátok vissza a fiktív személyi igazolvány okiratotokat, mert az hamis okirat, másrészt nem embernek való.
mutass többet mutass kevesebbetSzólj hozzá elsőként