Betöltés...

A közpolitika egy tudományos-technológiai elit fogságába kerülhet – figyelmeztette a világot Eisenhower 1961-ben, de nem hallgattunk rá. Dwight D. Eisenhower elnök amerikai néphez intézett búcsúbeszéde, amelyet 1961. január 17-én mondott, valóban elgondolkodtató beszédként vonult be a történelembe, amely az országot fenyegető belső fenyegetésekre és veszélyekre figyelmeztetett. Olyan ékesszóló nyelvezeten íródott, amelyről elképzelni is nehéz lenne,

„Etikai szakértő vagyok, és úgy gondolom, hogy a szexrobotok JÓK lesznek a társadalom számára, mivel az emberek „változatosan fejlődnek” Mivel a mesterséges intelligencia technológia folyamatosan fejlődik, sokan kíváncsiak lehetnek a szexrobotok erkölcsi vonatkozásaira, és arra, hogy ezek hogyan hatnak a társadalomra. Egy etikai szakértő azonban azt állította, hogy a szexrobotok valójában jót tesznek a társadalomnak,

A kabbalista Chabad mozgalom End Times (Végidők) forgatóterve Itt egy másik kiváló írás arról, hogy Trump és Putyin milyen szerepet fog betölteni az „End Times” szcenárióban, amit a fenti mozgalom tervez megvalósítani. Az írás kiemeli ennek a kabbalista haszid mozgalomnak a vezető szerepét, ami Putyinnak köszönhetően Oroszországban teljesen átvette, az ott addig vezető szerepet betöltött

Kik azok, akiket világmegváltóknak hittünk? Trump. „Az egyetlen (jelölt), aki valóban támogatja Izraelt, én vagyok. A többiek csak beszélgetnek, de nem cselekszenek. Ők politikusok. Születésem óta hű vagyok Izraelhez. Apám, Fred Trump, már előttem hű volt Izraelhez.” Ezt Trump maga mondta. Ő Izrael nagy barátja, akiről annyit tudunk, hogy a családja német eredetű. Részben vagy

Kik azok, akiket világmegváltóknak hittünk? Putyin. Kicsoda valójában Vlagyimir Putyin? – Az izraeli vonal HÁNY ANYJA VOLT AZ IFJÚ PUTYINNAK? Az ukrán származású Artyom Borovik újságírót és kiadót, aki annak idején interjút készített Vera Putinával, született Marija SHALOMOWA-val és ezt az interjút Moszkvában akarta megjelentetni,  2000 októberében a titkosszolgálatok megölték a seremetyevói repülőtéren. A Borovik-ügyet

Európa átalakulása, népességcsere  A dieunbestechlichen.com német nyelvű oldal 2018-as cikke, amely bizalmas információkra hivatkozva állítja, hogy Közép-Európa teljes átalakulás előtt áll. A nemzetközi zsidóság, beleértve az USA és Európa politikusait, azon dolgoznak, hogy Izrael lakosságát Ukrajnába, Lengyelországba, Szlovákiába és Magyarországra költöztetik. „Donald Trump amerikai elnök hivatalosan is támogatja egy új birodalom létrehozásának tervét Kelet-Közép-Európában –

KÉK Szimbolizálja a reményt, a hűséget, a bölcsességet, bizalmat, az intelligenciát, a becsületet, az igazságot, és a mennyet. SÁRGA A sárgát örömmel, boldogsággal kötik össze. A sárga szín meleg hatást kölcsönöz, és erőt ad. Használják a fontos dolgok kiemelésére. A sárga meleg hatást, boldogságot kelt, elősegíti a mentális aktivitást, és erőt ad.  Nos tehát, mindaz a

Sokan már régóta jósolták. Őket kinevették, összeesküvéselmélet-hívőnek bélyegezték. Aztán lőn 2020. Beköszöntött egy más világ, ami egyik válságból a másikba csap át, az átlagember pedig néz és nem érti. Akinek csak egy kicsit is megvan a magához való esze, az látja, hogy valami nincs rendben. És nem csak azért mert SZAR a rendezés, hanem mert

Mindent elterveztek? A Simpson család prediktív programozás?   Simpson család 1989 óta fut. Sokan gondolkodnak rajta, hogy a sorozat irói időutazók-e vagy jósok. Miután a Simpson család írója Matt Groening (Matthew Abraham „Matt” Gröning amerikai karikatúrista, író, producer, animátor és hangszereplő) 33 fokú szabadkőműves, sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy egy előre megírt foragtókönyvből mutatnak meg nekünk